2015/11/05

A hajcsat bejegyzés

Nem kevés hullámcsat alapom gyűlt össze Alexandrától (Csinálj Ékszert!),és már ideje volt kezdeni velük valamit.
Ezért aztán összeszedtem őket és készítettem nektek egy ötletelőt hajcsatokkal. Remélem hasznát veszitek :)







Üveglencsés:

Az egyik legegyszerűbb módszer ha üveglencsék segítségével készítünk csatokat. Most arról nem fogok beszélni, hogy kell az üveglencséket alkalmazni, mert ezt Szandra nagyon szépen összefoglalta ITT és ITT. Lényeg, hogy a felhasználási lehetőségek végtelenek. Használhatunk például tányéros hullámcsatokat, amelyekhez kaphatunk hozzáillő üveglencséket. Vagy használhatunk lapkás hullámcsatot és díszíthetjük filigrán alapokkal, vagy horgolt apróságokkal és üveglencsékkel :)


Epoxi matricás:

Üveglencsék helyett használhatunk epoxi matricákat is, ha inkább textillel bevont hajcsatokat szeretnénk készíteni. Erről a módszerről bővebben olvashatsz egy korábbi bejegyzésembenEbben az esetben is használhatunk tányéros hullámcsatot belevaló epoxi matricával. Ha viszont valami díszesebbet szeretnénk a képen látható csatot is elkészíthetjük, ha a lapkás hullámcsatra filigrán alapot ragasztunk majd erre applikáljuk rá a bevont epoxi matricánkat.





Rózsás

Rózsával vagy egyéb műgyanta virággal díszített hajcsatot is egyszerűen készíthetünk lapkás hajcsatból. A leggyorsabb ha egy nagyobb virágot ráragasztunk a lapkára, de ebben az esetben is használhatunk filigrán alapot, és ezt akár több pici virággal is díszíthetjük.
Csinálhatunk virágokat szalagból is vagy ha tudunk horgolni akkor készíthetünk egy szép horgolt virágot, amelyet ékszerragasztó segítségével a lapkára ragaszthatunk.

Természetesen ha tudunk horgolni még igen sok mindent kitalálhatunk díszítés gyanánt, de bármilyen maradék anyagból készíthetünk hajcsatot. Akár tollakat is felhasználhatunk vagy a képen látható módon, egy maradék csipke szalagból is nagyon szép csat készülhet (én egyszerűen összeférceltem az alját, meghúztam és végül ragasztottam rá egy bronz madarat, mert valamit hiányoltam a közepéről).
Aztán készíthetünk pompon hajcsatot vagy díszíthetjük gyurmával is. A lehetőségek tényleg végtelenek :)



Ha tetszett a bejegyzés ne felejtsétek el, hogy Alexandra boltjában (Csináljékszert) most 10% kedvezmény jár az összes hullámcsatra.
Ha pedig több inspirációra és csináld magad ötletre vágytok csatlakozzatok a CsináljÉkszert! 5tletelő facebook csapatához és nézzetek be hozzám is :)

*A kód 2015.11.30-ig érvényes. Más kuponkóddal nem vonható össze, de egyéb akciókkal, például mennyiségi kedvezményekkel igen. A kódot csak regisztrált felhasználók tudják igény bevenni!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése