2014/09/07

Csináld magad: Gyurmatál ékszertároláshoz

Kreatív kicsiny csapatunk többi tagja olyan csodás apróságokat csinálgat gyurmából, hogy úgy döntöttem ezt nekem is ki kell próbálnom. Megkértem hát Alexandrát, hogy küldjön nekem is egy kicsit azokból a csodás levegőn száradó gyurmákból. Kíváncsi voltam hogy néz ki egy ilyen és már el is képzeltem milyen aranyos dolgokat fogok belőle csinálni. A fő célom 1-2 virág legyártása után A kulcstartó manó lett volna. Lett volna azért, mert már az első próbálkozások is kudarcba fulladtak. Hiába igyekeztem a legegyszerűbb formák elkészítése is órákig tartott és az eredmény sem volt kielégítő. A fő cél pedig egyre távolodott és mar annak is örültem volna ha egy nyamvadt kis virágot sikerül összehoznom. Több órás sikertelen próbálkozás után Csalódottságomban belevágtam a gyurmát egy edénybe és visszatértem a jól megszokott üveg és textil ékszereimhez. Aztán pár héttel később ahogy úgy elnéztem a gyurma fölött eszembe jutott, hogy mért ne csinálhatnék belőle edényt? Az csak nem lehet olyan bonyolult...Félresöpörtem mindent az asztalomról kicsit letörölgettem a munkalapot és 10 perccel később már kész is volt az első edény. Sikereimtől felbuzdulva gyorsan készítettem nektek egy leírást :)

Hozzávalók:

Mivel az edénykéim fő célja, hogy ékszereket tartsak bennük egész piciket csináltam és hogy jól mutassanak a polcon aranyszínűre befestettem őket.

- Levegőn száradó gyurma* (a csomag tartalmának 1/10-edét használtam fel 1-1 edényhez)
- Kis üveg/fém tál (10-15 cm átmérőjű)
- Festék (hobbiboltban kapható akril festék, ez esetben aranyszínű)
- Ecset

Elkészítés módja:
Fogd a gyurma darabot és gyűrűk belőle egy kis gömböcöt majd kicsit lapítsd le, hogy egy lepényed legyen. 
A kiválasztott edényt fordítsd fejjel lefelé és középre helyezi rá a lepényt majd a gyurmát kezd el az edényszélei felé ki nyomkodni ügyelve arra, hogy nagyjából egyenletesen oszlatod el a gyurmát az edényfelületén. Miután elérted a kívánt méretet hagyd az edényben megszáradni a gyurmát (mivel általában éjszaka dolgozom ott hagytam 24 órára).
Ha megszáradt a gyurma jöhet a festés. Mivel most épp aranymániás vagyok aranyszínű festéket használtam, de bármilyen hobbifesték megteszi.

Az első edényke olyan gyorsan elkészült, hogy tovább kísérleteztem. Kíváncsi voltam mi történik akkor ha mintás tálat szeretnék. Az általam választott tál belül volt mintás ezért ezúttal a tál belsejébe helyeztem a félig kilapított gyurmát, majd az előbb ismertetett technikát alkalmazva kihúztam a gyurmát a tál széle felé. Itt arra ügyeljünk, hogy közben a gyurma ne mozduljon el, különben a minta is érdekes lesz. Miután befejeztem a műveletet óvatosan kivettem a gyurmát és kifordítottam, hogy a készített tálnak a belseje legyen mintás. Ezek után visszatettem a tálba, hogy száradásközben ne veszítse el formáját. Ezt is aranyszínű festékkel kentem be, de itt már ügyeltem arra, hogy csak egy vékony réteget rakjak fel, így a gyurma kéksége és a minta is megmaradt.


Szerintem az eredmény magáért beszél :)


*Alexandra boltjában (Csináljékszert)  10% kedvezmény jár, bármelyik levegőn száradó gyurma megvételére amennyiben a "KCS10" kuponkódot használjátok. A kód 2014.09.30-ig érvényes, más kuponkóddal nem vonható össze, de egyéb akciókkal, például mennyiségi kedvezményekkel igen. A kódot csak regisztrált felhasználók tudják igény bevenni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése