2014/05/08

Prága (1. rész)

Már nagyon régóta vágytam arra, hogy Prágába jussak, de valahogy sosem jött össze. Aztán egyszer csak amikor már teljesen lemondtam róla, Feri közölte, hogy menjünk Prágába a szülinapomra. Az elején nem vettem komolyan, mert hát pasiból van vagy mi a fene, de addig mondogatta, hogy végül kitüztünk egy időpontot és elkezdtem elég rendesen beleélni magam. Azoknak akik nem ismernek vázolom röviden milyen amikor beleélem magam egy utazásba: csinálok a helynek megfelelő ékszereket és neszesszert; könyvesboltról könyvesboltra járok útikönyvért és közben letöltöm az összes városnézős applikációt; már hetekkel előtte figyelem az előrejelzést és részletesen megtervezem, hogy mit akarok megnézni és még sok más mindent csinálok ami aztán totál feleslegesnek bizonyul. Például 3 héttel előtte eldöntöm, hogy milyen ruhákat viszek, majd ezt indulás előtti hajnalon átrámolom, mert a korábban jelzett 24 fok és napsütés helyett 10 fok és eső várható. Na ez most is pont így volt, bár szerencsére eső nem volt csak jeges szél. Lényeg, hogy virágos nyári ruha és szandál helyett, sport cipő és esőkabát. Ezzel csak az volt a baj, hogy nem illet a gondosan elkészített prágai ékszerszettemhez, de azért én csak elvittem és büszkén hordtam (a kabátom alatt) most pedig gyorsan megmutatom nektek, hogy legalább valaki lássa őket Ferin kívül. Őt ugyanis határozottan hidegen hagyják az ékszerek. 
Utazós szett: Pici neszesszer hozzáillő tokkal, melyben a naplómat, térképeket és papírjaimat tartom.



Fa repcsi
Fa repcsi
Cippzár dísz
Cippzár dísz
Masnik
Masnik
És az ékszerek:

Karkötő
Cippzár dísz
Masnik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése